Még egy kora reggel

november 27, 2008

Tegnap kipróbáltam a kakaós testvajamat lfekevés elött és FANTASZTIKUS! Még most is érzem magamon a hatását. Annyira aranyosak voltak a csajok :) (L) Megleptek sütivel és pezsgövel – pedig reménykedtem benne, hogy elfelejtik a születésnapomat :P Aztán este pedig megint beszélgettünk Janóval, egyre több közös vonás derül ki a beszélgetéseink során. Aztán mikor le akartam már feküdni, megjelent msn-en B is. Na akkor leálltam vele is dumálni, mert nagyon bírom, nagyon szimpatikus, jófej srác :)

Ma elig bírtam kimászni reggel fél hatkor az ágyból, sokáig gondolkodtam rajta, hogy megéri e :P Aztán csak rávettem magam. Megint sikerült 5 perccel elkésnem, de nem volt gond, mert szegény Orsi még bent volt mikor megérkeztem. Szegény reggel jött rá, hogy nem csinálta meg éjszaka a profilokat amiket a Zoli hagyott hátra, úgyhogy nagyon kész volt, itt is ült vagy háromnegyed8ig. Közben dumáltunk, hogy megyek e a Boldog Órák-ra, de nem hiszem. Egyrészt fél5kor lesz ma és én fél4kor végzek. Az biztosisten, hogy én nem jövök vissza egy óra múlva. Amúgy is dolgom van este. Aztán persze az Xmas Party-ról is lemaradok dec 5-én, ugyanis dolgozom xD Mondta az Orsi, hogy ma ha délután fölkelt, akkor el akar menni spinning-elni a konditerembe. És én ekkor jöttem rá, hogy egyáltalán nem szükséges a használathoz az, hogy fényképpel rendelkezzem a badge-hez, úgyhogy most a bogár be van ültetve a fülembe. Most viszont az jutott az eszembe, hogy nincs is normális ruhám amibe odaállíyhatnék :S

Jesszus mindjárt bepisilek.

Tegnap délután megint elmentem a kedvenc patikámba, a Mammut-ba, ott van a kedvenc börgyógyászati specialista, patikusnöm akitöl multkor vettem az arctisztítót, most is vásároltam. Bevált a Bioderma tonik, a lemosómból is még van. Mondjuk 3200 ft volt így is *izzadságcseppahomlokonszmájli* de adott hozzá két ingyenes pattanáskezelö krém mintát is :)

Tejeskávéra és egy szendvicsre vágyok…. asszem most kimegyek elcsábulni :P


Update

november 25, 2008

Ma megint a Falodában ebédeltem, igyekszem változatossá tenni az étkezésem. Elég sokan voltak ezért az ablak melletti pultos részhez ültem. Ettem ittem, egyszer csak elhaladt egy sapkás gyerek az ablak előtt és egy KVNAGYOTT csulázott maga elé! Azt hittem ott helyben kihányom az összes kaját :S Hogy milyen emberek vannak, borzalom…

Most kaptam a hírt, hogy kincső szombaton jön és hozza az irodalom anyagot, amit aztán majd tanulnom kell… Király. Amúgy szerintem mennek a Reklámzabálókra, amit én már így nem engedhetek meg magamnak :S A vizsgákról annyi hír van, hogy senki nem tud semmit (milyen meglepő) figyelni kell a neptunt.

És VÉGRE megvettem a Glamour-t, de még nem bontottam ki ja és vettem bergamott olajat is :P Igen, run ut of money lassan és ma még a gázt és a takarító szereket is ki kell fizetnem Olgának. Izgi a hónap végéig létezni xD

Mai hate point: Jöttem hazafelé és még bent a cég udvarában kaptam egy halk “de buzi” jelzőt, természetesen csak miután elhaladtam :) Ja és tetőtől talpig való stírölést… Úgy imádom az ilyeneket, aztán pedig este vajon kiről álmodoznak? xD Na jó, nem mindegyik, de a legtöbb :P xD

JAJJJJ az a Yelle feldolgozás, amit ma említettem az előző post-omban… nos ma meghallgattam. Hát szerintem borzalmas :D Hiába szeretem Yelle-t, de ez a mix szerintem katasztrofálisra sikeredett.


Ma reggel

november 25, 2008

Úristen!! Ez a mai reggel… este fél kettökor sikerült lefeküdnöm, miután elkaptam a Sziklák Szemének a végét a tv-ben, vagy legalábbis szerintem az volt… Igazán kellemes egy film xD Aztán ma reggel fél 6kor keltem…. kurvajó, mindjárt elalszok itt az asztalomnál :S Este Kéti picit elkámpicsorodva jött haza a randiról, igazából még mindig nem sikerült belöle kiszednem, hogy mi is történt, majd ma este…

Tegnap egy jót lelkiztem Olgával, sokmindenre kitértünk, tökjól esett hogy így megnyílt nekem. Aztán msn-en dumáltam Janóval aki egy fantasztikus személyiség, alig várom, hogy jöjjön Bp-re. Aztán Ginszenggel megbeszéltem, hogy mit szereztem aznap a bioboltokban és ö – mint mindig – most is túlszárnyalt ebben. Hihetetlenül ott van ilyen téren, amúgy is vegetáriánus. Ma reggel már korpát és élesztöt is ettem reggelire :D

Amúgy… Itt ülök, lecsekkoltam Perez-t és látom, hogy Yelle – IMÁDOM – feldolgozta Katy Perry HOTnCOLD c számát és csak otthon fogom tudni meghallgatni, mert nem hoztam magammal ma reggel a fülhallgatót WÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁH. Vicces, annak a pattanásnak a helyén, amit szemöldökcsipesszel nyomtam ki (ennek következtében lett egy csinos kis seb….), szal ennek a helyén most EGY ÚJABB pattanás van megszületöben…ANNYIRA DE ANNYIRA heart a böröm…

Rájöttem ma reggel, mikor a latyakban kellet akrobatikáznom, hogy esetleg se a kabátom, se a gatyám, se a táskám ne legyen retkes, szal rájöttem xD hogy nekem kell egz legalább bokáig érö lovaglócsizmaszerüség. Vagy egy kecses alakú vékonyabb bakancs ami esetleg PICIT szörmés belül és a szárát nyitva lehet hordani… Úgyhogy most aktív keresésbe fogok kezdeni. Meg kellene egy barnac cipö, és egy barna táska is, hogy a barna sapkámat és a barna-kék csíkos sálamat fölvehessem. JÖJJÖN MÁR A FIZU!

HORROR! Tegnap elött mostam meg a hajam és kondícionáltam le és tegnap MÁR ELKEZDETT zsírosodni estére… nem értem :S Ilyet még soha nem csinált… Úgyhogy ma reggel vasalás után inkább fújtam rá lakkot, most jobb az állaga. De ez az idöjárás semmiképpen nem tesz jót neki. Amúgz tökre hangulatos volt a hóesés tegnap… :)


Nah…

november 24, 2008

Hát érdekes módon ma fél6kor keltem föl, holott éjfélkor feküdtem csak le. És nem is voltam annyira álmos mint általában ilyenkor. Lehetséges, hogy az átütő hidegtől volt, amit azonnal megéreztem, kimászva az ágyból. Ma egyébként átlagos nap volt, nem túlságosan sok melóval, annál több beszélgetéssel és nevetgéléssel. Mindenesetre a decemberi beosztásom nevetségesen durva. Az elején nagyon gáz, utána meg 12 nap szabadság :D Mondjuk nem tudom, hogy a vizsgát mikorra fogom tudni bejelenteni, ugyanis még semmi nincs fent a Neptun-on…Miért is lenne. Amúgy ehhez az új rendszerhez már annyira nem értek. Ma megint kivásároltam magam :$ Vettem oxigénes vizet, búzakorpát, élesztőt és tejet és zabot a bioáruházban, majd egy fantrasztikus kakaós bio testvajat, és olivás bio kézkrémet :) Tudom…. de hát wannabe orthorexiás vagyok vagy mi a szösz?! :P Amúgy ma is egész nap esett a hó, hihetetlen. Amúgy picit megnyugtat. Hogy miért? Annak ellenére, hogy minden latyak, lefagy a seggem is és a hajam vizes lesz, meglepődtem a tél ilyen kezdetén. Én azt hittem, hogy az éghajlatváltozásnak köszönhetően minden felborult az utolsó nyártól (mert akkor elég durva dolgok voltak), most pedig itt a tél és ahogy azt kell el is kezdődött. Jó érzés. De tényleg. Tegnap semmi fordítást nem csináltam… ma kellene bepótolnom :S

Kéti ma accidentally randizik ÚJRA, szurkolok neki, legalább neki jöjjön össze…

Hogy mekkora nyomorék műsor ez az Elmehetsz a ZoneClub-bon, öcsém… mint a Szexi vagy nem meg a Sweet sixteen a Viva-n / VH1-en… Borzalom. De azért nézem :D


november 23, 2008

Reggel arra ébredtem föl, hogy szakad a hó és kurvahideg van. Tegnapi mesés terveim egyike (futás) rögtön meghiusult, az tuti hogy én ilyen időben nem mászok ki a szigetre, pedig ki kellene mert dagadt vagyok :S A spárba azért lementem kaját venni, és akkor jöttem rá, hogy MENNYIRE hideg van kint.

Aztán mit csináltam ma? … Nem takarítottam, csak reggeliztem és ebédeltem, közben megnéztem egy nagyon érdekes és felkavaró filmet az HBO-n a világról, a részecskékről, a szerelemről, az érzésekről és az akaratról… hajaj, nagyon felizgatott. Most pedig a fordítást kell elkezdenem csinálni. MUSZÁJ. A testedzés oltárán egy kis tornával áldoztam, de az olyan mint egy halottnak a csók… Nekem keményen kellene edzenem minden 2. nap, hogy úgy nézzek ki mint ahogy szeretnék :S Anyám, jönnek a negatív gondolatok… mennyi minden nem tetszik magamon, mennyi mindent kellene megváltoztatni. wááááááh…

EZ AZ ÁTKOZOTT REDÖNY!!!! Egyszerűen nem hiszem el, hogy mekkora zajt és robajt tud csinálni a fúj a szél. Nem lehet tőle aludni, hajnalban azért kellett fölkelnem, hogy felhúzzam mindet tökig, mert egyszerűen nem bírtam tőlük nyugodtan aludni. Komolyan vennem kell egy sötétítő függönyt.

ÚRISTEN. Holnap reggel 7-re kell mennem deolgozni :(

Wáh… asszem ma szar nap van, vagy mi.


StreetFashion: 1kis kitekintés

november 22, 2008

Gondoltam megosztom a bloggal, hogy miket leltem most frissibe egy két kedvenc nem hazai street fashion oldalamon. Mármint embereket és az ő outfit-jüket. Kajáljátok, van mit tanulnunk!

Először is, Johannes Finnországból…

Johannes | via Hellooks.com

Johannes | via Hellooks.com

Aztán itt van Julia ( Юля ) Ukrajnából…

Юля (Julia) | via Fak.org.ua

Юля (Julia) | via Fak.org.ua

és Pavel ( Павел) Oroszországból:

Павел (Pavel) | via Lookatme.ru

Павел (Pavel) | via Lookatme.ru

Nos lehet rajta csámcsogni :P

Nekem Johannes az északi letisztultságot, és az echo öltözködést testesíti meg a visszafogott trendiséggel egyetemben. Júlia egyszerűen gyilkos ebben az ultramodern cuccban, és egyszerűen ROCK ebben a leggingsben. Yum yum… Pavel pedig magárét beszél. Egy vagány, trendi srác, aki nem túlságosan fehér és sztereotipikusan orosz kinézetű.


Meggyüttem.

november 22, 2008

Hi Hello Stb.

Hát érdekes volt, mint amilyenre számítottam. Kezdjük azzal, hogy ki kell jelentenem valami lehengerlően fantasztikusat! Nem volt SEMMI gixer SE odaúton, SE visszaúton a az intercittin, pedig visszafelé MÉG A HÓ IS ESETT!!! Szóval bofoghatom a szám :) Viszont szokás szerint az utolsó utáni pillanatban érkeztem meg. A békásmegyeri hévre 10 másodperccel a zárás előtt ugrottam fel, majd a villamos is pont akkor jött meg, mikor felmásztam a lépcsőn. Aztán mikor befutottam a Nugatiba, már mindenki föl volt szállva (germanizmussal élek – e?! xD) és a kalauz nő már azt figyelte, hogy indulhatnak e. NA EKKOR vetődtem én föl a vonatra egyik fulladozásomat a másikkal túlszárnyalva. Lényeg, hogy fönt voltam és mint minden ilyen alkalommal, megfogadtam, hogy 20 perccel hamarabb kelek és nem foglalkozom annyit a hajammal, ha egyszer úgy is sapkában fogok utazni, akkor mi a fsznak vasalom ki??????? Nem értem magam… Mindenesetre odafelé volt egy kis jelenet. Nénik jöttek mentek, leültek helyekre, majd más nénik jöttek és azzal vádolták az előzőeket, hogy a helyükön ülnek. Természetesen mindenki azt állította, hogy akkora szólt a jegye, úgyhogy idegeskedve várták a kalauz megérkezését. A kaller pedig igazságot tette, a már helyet foglalt asszony tévedett a dátummal kapcsolatban. Másnapra szólt a jegye. No mindegy. Én elkezdtem zenét hallgatni a telómon, és közben eszembejutott, hogy nem tettem be a töltőjét…. HOGYAZABÜDÖSKVA… reménykedtem benne, hogy anyámnak van olyan nokia töltője amilyen nekem köll. A velem szemben ülő nő rámszólt, hogy tegyem el e táskámat a lába mellől (gondolom nem tudott kényelmesen tehénkedni tőle), úgyhogy megfogtam és betettem a két ülés közé, de kb 10 percenként kiráncigáltam, mert mindig kellett valami xD Unalmamban kivettem a fordítást, amit csinálnom kell és a sötét felhők egyből elkezdtek gyülekezni a fejem fölött… Nyyíregyen aztán átszálltam egy másik vonatra (személy), ahol getting looks effektus lépett föl. Csomó csávó meg csaj tetőtől talpig méregetett és sugdolózott vagy csak bámult… Én nem tudom mi van ezekkel? Nőjenek már föl!! Megnyílt a fórum Debrecenben, HM-mel meg Zara-val, nemsokára tele lesz a környék olyan metroszexekkel, akiktől az álluk is le fog esni… :D Na mindegy, hazaértem.

Sokk…

Anyámék egy BAZIKURVANAGY samsung izét vettek a tv helyett amit felhoztak nekem pöstre az albiba. Hatalmas és széles :O Hirtelen eszembejutott, hogy milyen lehet azon a Születetteket vagy mondjuk South Park-ot nézni… nyálfolyós effektus. Aztán megláttam anyám lábmasszírozóját, amire kemény 5 ezer ft-ért tett szert a lidiben (Lidl). Na mondom, ezt nekem ki kell próbálni. Este zuhi után neki is láttam, egy pohár bor társaságában :D Király volt!!!! Amúgy nagyon fura volt otthon lenni, mint mindig… Mintha egy más világba érkeznék, körülvesznek az emlékek, szimbólumok. Nem is tudom… érzem, hogy a részeim, mégis baromira távol állok már tőlük. Anyám persze hozta a formáját. Mindamellett, hogy imádom és szeretem, nagyon elviselhetetlen tud lenni néha. MIÉRT LÓG A SZEMED A HAJADBA?????!!! MIÉRT MIÉRT MIÉRT??? Miért nem hízol? Miért nem eszel TÖBBET? ?Miért nem ez, miért nem az miért nem amaz. Egy idő után már csak röhögtem rajta…

JUJUJUJUJ és mennyit macskáztam!!!!!!!! :D:D:D:D mert hogy van nekünk otthon egy nagyon rossz, fekete macsekunk, akit mostanság ritkán látok, de ha van alkalmam rá, alaposan meggyentelem :) Karmolt is rendesen a kis szemétláda :P

Lefekvésnél megállapítottam magamról a tükörben, hogy kövér vagyok, de a hasam legalábbis mindenképp! Úgyhogy nem elég a heti egy Sziget, meg napi fekvő és/vagy hasprés… KOMOLYAN kondiznom kell, mert utáloma hasamat :S Aztán persze kinyomtam egy pattanást MEGINT és most ronda mint a bűn. Ilyenkor utálom magam. El kell mennem bőrgyógyászhoz, MUSZÁJ. Ja amúgy annyit faltam most otthon mint egy disznó, de komolyan… Sütiket, francia salátát, ilyen húst, olyan húst, rántott gombát meg ilyeneket xD

Visszafelé nem hittem a szememnek, de kb 3 csaj kezében láttam a legújabb Glamour-t!!!!! Le vagyok maradva bsszameg! Na igen, egy apró hibácska: kimentem a wc-re, mikor a vonat zuglónál járt (asszem) és a “toalettben” a padló VALAMITŐL nedves volt… Azt tudni kell, hogy én vonatos wc-kben általában csak a tükörben nézem meg magam és esetleg dobok egy sárgát, de semmi más… Az biztos, hogy én rá nem ülök arra a retekre, mégha körbetekerem papírral, AKKOR SE!!!! Inkább szenvedek hazáig.

Óriási meglepetésemre, kiszállva a vonatból, észrevettem, hogy bezony Bp-en esett a hó. És ez nem akármi, a Konzervem alatt úgy csúszott a járda mint a kvaélet!!!! Na most, ez a telibszott táskámmal egyben elég viccesen nézhetett ki kívülről. Ja itt jut eszembe – nem tom miért pont itt – a fekete szövetkabát, amit nemrég vettem a C&A-ban, anyám szerint túl szűk, Lilla meg azt hitte női xDDDDD

Mikor beléptem a lakásba, láttam, hogy Olga készülődik, gondoltam hogy megint randija lesz :P Dehát végülis… szép, érett, belevaló csaj, használja is ki a lehetőségeket! :)

KÉTI PEDIG NEM VETT NEKEM BOLGÁR SAJTOT AZ OSANBAN !!! :@ :@ :@ :S Pedig megkértem rá, mert !TUDOM!, hogy ott van ilyen. És nem talált… ezért még megfizet…

Holnap nem is tudom mivel kezdjek? Takarítsak? Fordítsak? Fussak? Groomingoljak? Kevés lesz az a 13-14 óra erre… Amúgy elfogyott a  kézkrémem és most valami finomat akarok venni. Lehet h bio lesz, de lehet bepróbálok egy L’Occitane-t ;) mondjuk Vivi szerint Ahava-sat kellene vennem, de az KVADRÁGA!

Apropó Vivi… Nem tudom mit alkotott Bécsben tegnap és ma, de az sms-ből amit olvastam idefelé, azt vettem ki, hogy megint vett valamit a Tiffany-ban xD Imádom ezt a csajt, olyan shop-a-holic mint én :D

Ja amúgy jelenleg 80’s évek rádiót (http://www.sky.fm/the80s/) hallgatok, áldozva a retro oltárán :)


Go Home

november 20, 2008

Már 2 napja megvettem a jegyet a holnapi hazautamra. Multkor eléggé pórul jártunk, anya alig tudta megvenni nekem a jegyet a visszaútra, EGY HÉTTEL az út előtt már meg kell venni a jegyet, különben nem lesz hely :S Na szóval megvan, holnap reggel 9 után hazarepülök egy kicsit, és holnap estére vissza is térek. Anyu nagyon bekészül, elvileg a születésnapomat fogjuk most tartani. Mondtam neki, hogy ne fárassza magát egyáltalán, én úgy sem ünneplem soha. Legszívesebben kitörölném mindenki emlékezetéből :P Mégis mi a fsznak örüljek abban, hogy egy évvel vénebb lettem???????? :S Na mindegy. Kellemes lesz otthon lenni, rég nem voltam. Kíváncsi vagyok a házimozira amit anyáék vettek a szobájukba, eléggé ledöbbentem mikor meghallottam, hogy megvették :O

Ja és remélem, hogy nem lesz se részegen maga elé hányó ember, se pelenkázó cigányasszony (aki a dolog után a koszos cuccot otthagyta a vonaton…), se üvöltő turulfan se semmiféle agresszor. Jah…és beleért a bilibe a kezem :D Most kezdődik a Széf az rtl-en, gyerekek! Ez a Balázs hízott???? :O


Hoolie Scene

november 20, 2008

Nos hol is kezdjem…

Hoolie a Mónikában

Hoolie a Mónikában

Gondolom nem kell bemutatnom Balázst, lassan minden internetező ismerni fogja a Napiszar.com-ról és a Subba.blog.hu-ról… Meg aztán van neki híre amúgy is.

Ez a dolog még régen kezdődött. 2005-ben ismertem meg Hoolie-t, akkor még nagy chat-elő volt ő is. Akkoriban még Pécsen lakott. Eleinte nagyon szúrta a szememet, de aztán összehaverkodtunk. Jó kis csapat verődött össze az akkori csetes beszélgetésekből, sokszor buliztunk együtt az Alibiben (tudom tudom… a barátok miatt volt jó!). Hoolie már akkor is mindenütt a kiugrást kereste, a hírnevet és minden egyes alkalmat megragadott, hogy megmutassa magát. Nekem semmi bajom nem volt vele, bírtam nagyon, imádtam hogy ilyen őrült és bevállalós. Valahol irigyeltem is a bátorságáért. Aztán jött a negatív értelemben vett pálfordulás.

Kb 2 évvel ezelőtt, Hoolie vállalta azt, hogy a kis chat-es közösségünknek megszervezi a szilveszteri bulit. Minden szépen haladt, Hoolie létrehozott egy gportal-os oldalt is az eseménynek, megcsinálta a hype-ot neki, majd pedig Szilveszter előtt szépen lemondta az egészet, mikor Bp-re került. Igen ám, csak van itt egy kis gond. Egy CSOMÓ ember átutalta neki a pénzt, amiben megegyeztünk, a buli költségeire…Nos ebből azóta sem láttunk semmit…Közben Balázs Bp-re költözött, és elkezdte az Internet Whore korszakát. Innentől kezdve számomra egy semmi ember. BOCSÁNATOT SEM KÉRT és NEM KÁRTALANÍTOTT MINKET! Nekem még a bizonylat is megvan az átutalásról…

Objektíven nézve, jól csinálja amit csinál, talán el is éri egyszer amiről álmodott. Szubjektíven pedig: az ég világon senki nem fog mellette maradni, mert mindenkit eltapos, kihasznál és átver… Ahogy minket is. Mindenesetre jó gyerek leszek: Sok szerencsét Hoolie! Kívánom, hogy váljon valóra az álmod!

Ez van.


UPN (unkown painted name): Anett

november 20, 2008

Ma is kimentem a Szigetre futni. Nem tudom miért, de miután megnyomtam a jelző gombot a villamoson, nem szálltam le, mikor kinyílt az ajtó. Tovább mentem a Jászai Mari Térig, és onnan sétáltam vissza. Tökjó volt, ahogy süvített a szél :) Aztán hirtelen megláttam a híd szélén, hogy a Sziget kövezett oldalára oda van írva valami fehér festékkel.

ЯТЕБЯ ЛЮБЛЮ

Anett: ЯТЕБЯ ЛЮБЛЮ

Fogalmam sincs, hogy mit jelent, majd megkérdezem Ádámot és tudatom a bloggal :P Mindenesetre érdekes. Először amúgy véletlenül videót csináltam róla, és ezért futás után újra odamentem és lefényképeztem. :P Elolvasni ugyan el tudom – mert egy nyáron magamtól megtanultam ciril betüt olvasni, és érdekel is a szláv kultúra, valszag orosz v. ukrán lesz a következő nyelv amit meg szeretnék tanulni :)

Mindenesetre tökjót futottam, most alig voltak emberek – nem csoda, hisz munkanap van, csak nekem van most szabadnapom. Mikor kint voltam még sütött a nap is picit, ezért napszemüvegben mentem ki. Amúgy elég furán tudok kinézni edzős cuccban xD A kör vége felé nem bírtam, sétáltam majd leültem egy helyen és csak bámultam a folyót, meg ahogy egy hajó elhalad. Közben fantasztikus relaxációs zene szólt a fülemben (Ishq – El morya), ami inkább ambient, de nekem valamiért varázslatosan misztikus. Ahogy sütött a nap, és már a felhők is kezdtek gyűlni, fújt a szél, CSODÁLATOS volt… gyönyörű tud lenni a természet. Ezekben a pillanatokban vagyok boldog :) Aztán a lépcsőnél megéreztem azt az átütő hugyszagot… xDDDDD

Update: Megkérdeztem Ádámot, és mindez azt jelenti, hogy “Szeretlek Anett” :D